Beküldve:

Van, hogy csak egy nap a szerelem…

Fél évvel ezelőtt érett meg bennem az érzés, hogy jó lenne… most már szeretném.De az érzéssel együtt egyből érkeztek a félelmek is.
“Nem tudom bevállalni, nem vagyok rá kész, nem tudok felelősséget vállalni másért és magamért sem.Kell a nehezen kiharcolt szabadság.”
Behívtam valamit az életembe, ízlelgettem, hogy milyen lehetne, de aztán a félelmek felülírták az érzéseimet és én elengedtem az egészet:
“Eddig is tudtam nélküle élni, ezután is menni fog. Minek vegyek felesleges felelősséget magamra…”
Aztán egy napon megjelent az ajtómban, arra várva hogy beengedjem az életembe.
Nagyon tetszett, vágytam rá, szerettem volna megérinteni, simogatni, tudni, hogy milyen együtt létezni vele…De ez a vágy megint együtt járt a félelemmel…”ez az egész dolog nem nekem való.”
Érezte ő is, hogy nem vagyok még kész. Mégis jött másnap majd harmadnap is. Az első alkalommal még furcsa volt ott látni az “én teremben”
Viszont jóleső érzés volt a szemébe nézni, állni a tekintetét és azon filózni, hogy vajon milyen gondolatok és érzések lapulhatnak a delejes szempár tulajdonosában. Jó volt hozzáérni, bár még mindketten félszegek voltunk kissé.
Következő nap – hazafelé tartva – azon kaptam magam, hogy arra gondolok vajon eljön ma is? Szerettem volna újra látni.
Már várt rám. Örültem neki. Éreztem valami elindult köztünk és erősebb bennem az öröm, mint az aggodalom. De a kereteket továbbra is én akartam megszabni, hogy ha bármi nem tetszik, ott meghúzhassam a határvonalakat.Ezt tudtára is adtam.
De ő már döntött kettőnk ügyében…nem érdekelték a kifogásaim. Tudta, helye van az életemben. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy feladjam a védelmi vonalaimat. Nagyon ügyesen manőverezett. Sikerült teljesen magába bolondítani.
A szívemmel teljesen átéreztem azt, hogy mit szeretnék de közben mégis őrlődtem belülről, hogy fel merjem-e adni az utolsó kétségeimet is. Be merjem-e vállalni a felelősséget érte?
Végül, bár úgy éreztem beleszakadok mégsem változtattam a helyzetünkön. Nem kapott enni, és éjszakára az ajtón kívülre került. Tudtam, hogy van hová haza mennie, így nem féltettem.
“Jöhetsz minden nap, jól elleszünk, szeretni fogjuk egymást, de a felelősség érted, maradjon meg másnak.Én csak a szépet és a jót szeretném kivenni ebből a kapcsolatból.”
A következő este, már nagyon siettem haza.Útközben színezgettem magamban az újbóli együttlét örömét.Megérett végre bennem az elhatározás. Beengedem teljesen az életembe. Boldog voltam, hogy végre meghoztam ezt a döntést.
Senki nem várt az ajtóban…sem este, sem reggel, sem másnap, sem harmadnap…
Mírmur cica nagy tanítónak bizonyult 🙂
Megértette velem, hogy ha nem tudok teljes szívvel jelen lenni, megélni és felvállalni a pillanatot, akkor a lehetőség elillan.
Beküldve:

“Csupaszív” Lajos

Valójában nem Lajosnak hívják, de nekem ő olyan „lajosos”.
Felüdülésként érkezik a türelmetlen, kioktató öregasszonyok és a változó korba került hisztérikus tüneteket produkáló nőtársaim hosszú sora után. Végre valakivel emberi módon lehet társalogni.
Egyszerű vásárlásnak indul a történet, de végül valahogy bent ragad az üzletben. Azonnal megfog pozitív, élet igenlő személyisége. Mosolyog – önmagán, az életen, az embereken – és mesél. Jók a sztorik. Öröm hallgatni. Nem egy helyes pali, nem is fiatal már, de mint megtudom soha nem volt gondja a párválasztással. Pár napnál tovább nem volt egyedül. Idézem: „ A nők egymásnak adták a kilincset. Valahogy mindig kiszagolták ha éppen szabad voltam és jött a következő kapcsolat.” (Most is van kapcsolata és nagyon szépen beszél a hölgyről).
Cseppet sem csodálkozom. Életigenlő, vidám és ember szerető  A mai világban ez szerintem sokkal erősebb szexepil mint egy kigyúrt test.
Elmeséli, hogy pár éve volt egy infarktusa. Persze nem bírom ki és megemlítem neki, hogy ilyenkor mindig a szeret érzésének áramoltatásával kapcsolatban van valami elakadás. Nem lepődik meg. Sőt megerősíti az állításomat. Megemlíti hogy igen akkoriban volt egy kapcsolata, akiben nagyon nagyot csalódott. Nagyon nem megy bele a részletekbe. Látszik, hogy nem szeret panaszkodni és inkább az élet napos oldalára fókuszál. Lajos „király”. A nagy francia királyok szolidabb, középosztálybeli tükröződése nem bonyolítja túl az életét.
Bárcsak mindenki Lajos lenne…
Beküldve:

Flörtölő Flórián

Kisbolti munkásságom egyik kedvenc karaktere Ő. Természetesen nem így hívják. Csupán inkognitója megőrzése céljából kapta tőlem ezt a hangzatos nevet.

Már az első pillanattól a szimpatikus vásárlók képzeletbeli halmazába helyeztem őt magamban. Kb. 5-6 évvel lehet idősebb nálam. Nem az esetem, de tény, hogy a korabeli férfiakkal ellentétben eléggé jól tartja magát.
Nem az intellektuel típus. Két lábbal a földön járó, kétkezi munkájából élő fickó, de bizonyos határok között bármiről tudtunk beszélgetni. Barátságunk lassan induló, majd váratlanul csúcsra jutó ívet hozott, ahonnan már nem igen van hova-tovább.

Eleinte a határokat jól megtartva disztingváltan beszélgettünk csak, bár Flórián tett néha halvány lépéséket a semmitmondó flörtölés irányába.Én korábban ezekkel a dolgokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni, de a kisbolti munkásságom ideje alatt sokat edződtem-e témában. A minden rendű, korú, intelligenciájú és alkoholos állapotú férfiak széles palettát mutattak be a másik nem udvarlási szokásaiból.

Így amikor Flóriánnal beszélgetve egyszer megemlítettem, hogy egészségügyi okokból kifolyólag fogynom kell pár kilót és neki nagyon spontán az csúszott ki a száján, hogy “nehogy lefogyj, így vagy jó, tök jó segged van ” – már meg sem lepődtem. Azon viszont igen jól mulattam magamban, hogy a kijelentése őt legalább annyira váratlanul érte mint engem. Szégyenkezve kapta szája elé a kezét, mint az a kisgyerek, aki szülője jelenlétében valami csúnyát mondott. Végül a feszültséget oldandó, nekem kellett nyugtatnom őt, hogy semmi baj, sőt valójában jól esik amit mond, mert ritkán találkozom olyan pasival, aki nem a “negyvenkilótvasággyal” részesíti előnyben.

Nos azt hiszem ez volt az a pont, ahol bizonyos képzeletbeli demarkációs vonalak hirtelen szertefoszlottak és viszonyunk kéretlenül sokkal szorosabbá szövődött. Mert nyugtató szavaimon felbátorodva, most már sorolni kezdte, hogy mi-minden tetszik neki rajtam és a tekintete egyre jobban csillogott, azzal a félre nem érthető üzenettel, amit azt hiszem nincsen nő, aki nem értene meg szavak nélkül is.

Következő találkozásaink alkalmával ez a bizonyos tekintet már leplezetlenül vándorolt rajtam ide-oda. Néha félreérthető kijelentésekkel is fűszerezve a beszélgetéseinket. Az Ő esetében, ez valahogy még sem zavart. (Talán mert éreztem nagyrészt csak önigazoló színjátékról van szó?) Játszadoztunk a szavakkal.Jól szórakoztunk. De aztán egy ponton már úgy éreztem, itt az ideje Flóriánt visszatéríteni a normál kerékvágásába és beszélgetés közben, csak úgy spontán befűztem a kijózanító kérdést: Te ugye nős vagy?

Hát persze, hogy igen választ kaptam 🙂 Nos akkor kedves Flórián ne nekem csapd a szelet, hanem otthon az asszonynak és meglásd a szerelmi életetek ismét szárnyakat kap, terelgettem finoman vissza a demarkációs vonalam másik oldalára.Ő pedig rögtön vette a lapot. Ekkor egy komolyabb és az eddigi felületes eszmecserénknél sokkal mélyebb beszélgetésbe bonyolódtunk.Sok mindent elmesélt az életéről. Amikor pl. a gyerekeiről beszélt teljesen elérzékenyült. Egy régi vágású nagyon családcentrikus férfi képe rajzolódott ki előttem.

Azt hiszem Ő egy kiveszőben lévő férfi típus utolsó reprezentánsai közé tartozik, akik még ismerik a felelősségvállalás, az összetartozás és a hűség fogalmait, mert 33 év házassággal a háta mögött már bizonyított ebben a témában.

Szóval a határokat megtartva, továbbra
is bírom Flóriánt, aki megtanított a semmitmondó flörtölés örömére