Flörtölő Flórián

Kisbolti munkásságom egyik kedvenc karaktere Ő. Természetesen nem így hívják. Csupán inkognitója megőrzése céljából kapta tőlem ezt a hangzatos nevet.

Már az első pillanattól a szimpatikus vásárlók képzeletbeli halmazába helyeztem őt magamban. Kb. 5-6 évvel lehet idősebb nálam. Nem az esetem, de tény, hogy a korabeli férfiakkal ellentétben eléggé jól tartja magát.
Nem az intellektuel típus. Két lábbal a földön járó, kétkezi munkájából élő fickó, de bizonyos határok között bármiről tudtunk beszélgetni. Barátságunk lassan induló, majd váratlanul csúcsra jutó ívet hozott, ahonnan már nem igen van hova-tovább.

Eleinte a határokat jól megtartva disztingváltan beszélgettünk csak, bár Flórián tett néha halvány lépéséket a semmitmondó flörtölés irányába.Én korábban ezekkel a dolgokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni, de a kisbolti munkásságom ideje alatt sokat edződtem-e témában. A minden rendű, korú, intelligenciájú és alkoholos állapotú férfiak széles palettát mutattak be a másik nem udvarlási szokásaiból.

Így amikor Flóriánnal beszélgetve egyszer megemlítettem, hogy egészségügyi okokból kifolyólag fogynom kell pár kilót és neki nagyon spontán az csúszott ki a száján, hogy “nehogy lefogyj, így vagy jó, tök jó segged van ” – már meg sem lepődtem. Azon viszont igen jól mulattam magamban, hogy a kijelentése őt legalább annyira váratlanul érte mint engem. Szégyenkezve kapta szája elé a kezét, mint az a kisgyerek, aki szülője jelenlétében valami csúnyát mondott. Végül a feszültséget oldandó, nekem kellett nyugtatnom őt, hogy semmi baj, sőt valójában jól esik amit mond, mert ritkán találkozom olyan pasival, aki nem a “negyvenkilótvasággyal” részesíti előnyben.

Nos azt hiszem ez volt az a pont, ahol bizonyos képzeletbeli demarkációs vonalak hirtelen szertefoszlottak és viszonyunk kéretlenül sokkal szorosabbá szövődött. Mert nyugtató szavaimon felbátorodva, most már sorolni kezdte, hogy mi-minden tetszik neki rajtam és a tekintete egyre jobban csillogott, azzal a félre nem érthető üzenettel, amit azt hiszem nincsen nő, aki nem értene meg szavak nélkül is.

Következő találkozásaink alkalmával ez a bizonyos tekintet már leplezetlenül vándorolt rajtam ide-oda. Néha félreérthető kijelentésekkel is fűszerezve a beszélgetéseinket. Az Ő esetében, ez valahogy még sem zavart. (Talán mert éreztem nagyrészt csak önigazoló színjátékról van szó?) Játszadoztunk a szavakkal.Jól szórakoztunk. De aztán egy ponton már úgy éreztem, itt az ideje Flóriánt visszatéríteni a normál kerékvágásába és beszélgetés közben, csak úgy spontán befűztem a kijózanító kérdést: Te ugye nős vagy?

Hát persze, hogy igen választ kaptam 🙂 Nos akkor kedves Flórián ne nekem csapd a szelet, hanem otthon az asszonynak és meglásd a szerelmi életetek ismét szárnyakat kap, terelgettem finoman vissza a demarkációs vonalam másik oldalára.Ő pedig rögtön vette a lapot. Ekkor egy komolyabb és az eddigi felületes eszmecserénknél sokkal mélyebb beszélgetésbe bonyolódtunk.Sok mindent elmesélt az életéről. Amikor pl. a gyerekeiről beszélt teljesen elérzékenyült. Egy régi vágású nagyon családcentrikus férfi képe rajzolódott ki előttem.

Azt hiszem Ő egy kiveszőben lévő férfi típus utolsó reprezentánsai közé tartozik, akik még ismerik a felelősségvállalás, az összetartozás és a hűség fogalmait, mert 33 év házassággal a háta mögött már bizonyított ebben a témában.

Szóval a határokat megtartva, továbbra
is bírom Flóriánt, aki megtanított a semmitmondó flörtölés örömére