Beküldve:

Kocsma buddhizmus

Halál unalmasan poroszkáló nap derekán toppan az üzletbe. Megjelenésével életre keltve zombi üzemmódban vegetáló agysejtjeimet.

Nagyjából 65 év,  manapság fehér hollónak számító kackiás harcsabajusz,  jól megtermett sörhas, amelyen a 66-os úton felirat virít és egy alkohollal jól lepusztított aura  a legszembetűnőbb jegyei az úriembernek. S még néhány buddhista kellék a nyakában és a csuklóján…

Hát igen, nem én lennék, ha szó nélkül tudnám hagyni ezt a kiöregedett zenész ’ala buddhista ökomenét. Ezért miközben blokkolom a sörét, szóba is elegyedünk. Akik közelebbről ismernek már tapasztalhatták, hogy jellemző rám minden átmenet nélkül – in medias res – feltenni az engem foglalkoztató kérdéseket. Most is ez történik. Gátlástalanul bekérdezek:

– Ön buddhista? Meglepetten pillant rám. Miután igenlő választ kapok, beszélgetni kezdünk. Már nem siet. Nekem meg van jó pár kérdésem. Hamarosan kiderül, hogy dzogcsen gyakorló. Felteszem hát neki a kérdéseimet dzogcsen témában. Kezdünk nagyon belemelegedni a beszélgetésbe. Tehát normális, hogy minden környéken lakónak éppen most jut eszébe leugrani néhány nélkülözhetetlen dologért a boltba.

Gyorsan kiderül, hogy könyvet is írt a témában. Kis idő múlva a véletlen nála lévő példány- nagyon jelképes összegért – gazdát cserél. Kölcsönösen meg vagyunk lepődve egymáson. Én azért, mert első látásra csak a kiöregedett zenészt néztem ki belőle – kiderült, hogy ebben nem is tévedtem – ő pedig szerintem álmában sem gondolta, hogy egy sima bolti eladó két olyan gyermekkorban spontán végzett dzogcsen gyakorlatról fog beszámolni, ami a könyvében is le van írva. (Mondjuk ezen én is meglepődtem.)

Bár nem vagyok buddhista, de van némi rálátásom a témára, így nem tudom nem feltenni a kérdést, amelyet a bennem lakó szkeptikus kisördög sugall.

-És hogy fér meg az alkoholfogyasztás a buddhizmussal?

Nos, ekkor egy hosszú- önigazoló – fejtegetés kezdődik. Ha nem lennék otthon a témában, még be is venném. De kezdek bekeményíteni és a beszélgetés egy pontján bedobom az adu ászt arról,  hogy a tartós alkoholfogyasztás nem csak a látható tartományokban fejti ki hatását. Először is gyengíti az aurát ráadásul alsóbb világokat nyit meg és hát valljuk be, lőttek a tiszta tudatnak is. Sorolnám még tovább a következményeket. De most ő próbál engem eltéríteni azzal, hogy elmeséli létezik olyan szertartás, amelynek során még a szerzetesek is fogyasztanak pár csepp alkoholt.

Ezen a ponton buddhi(ca) alkoholica – ahogy magamban elneveztem őt – karaktere nagyon ismerőssé válik. Volt ugyanis régebben is dolgom már ugyanezeket a paramétereket felmutató a „spiri-csiribiri” zavarosában halászgató, idősebb önjelölt gyógyító-sámán- guruval,  akinek szintén neki szegeztem a kérdést, hogy hogyan fér meg az alkohol fogyasztás a tevékenységével, ami tiszta testet és tudatot feltételez. Tőle akkor azt a választ kaptam, hogy Ő már annyira magas rezgésszinten van, hogy szüksége van az alkoholra mert az tartja lenn a földön.

Hát véleményem szerint nem csak lent tart de ha nem tudjuk a mértéket, akkor testi/lelki nyomorba is dönt. Viszont mindenkinek a magánügye az, hogy mivel teszi tönkre az életét. Alkoholizmussal vagy egy jól felfújt egóval, amelyik azt hiszi, hogy spirituális úton halad …

 

Beküldve:

Szerelmi töredék

Fiatal, borostás srác lép az üzletbe. Rajta kívül vannak még bent páran, csupa férfi. A pulthoz lépve első kérdése:
– Férjnél vagy?
Hirtelen el kell gondolkodnom azon, hogy a bolt ahol dolgozom milyen szolgáltatást nyújt, de körülnézve realizálom, hogy ez még mindig az ABC ahová elszegődtem. Óvatos válaszom a következőképpen hangzik:
– Ez nézőpont kérdése. (A furcsa válasz oka, hogy papíron még igen, de a valóságban már 4 éve nem élek együtt a férjemmel.) Fel sem tűnik neki, hogy ez a válasz nem annyira egyszerű igen avagy nem. Megelégszik ezzel a furcsa talánnal is,  hiszen nem anyakönyv vezető hanem csak egy lelkes és kissé illuminált fiatalember, aki péntek este már belépett a buli zónába. A maligánfok már megfelelő, elindult hát “nőstény vadászatra”. De hogy miért éppen egy kis közért színpadán tüsténkedő anyja korú nőre esett a választása, az már örök rejtély marad számomra, mivel kapcsolatunk olyan gyorsan múló volt mint egy heves nyári zápor.
Ezek után végre jól megnézem magamnak, de semmi különös, kivéve azt, hogy a tekintetéből olyan tüzes csillogás árad, amelyet korombeli férfiaknál már régen nem tapasztalok. Egy pillanatra magával is ránt ez az elevenség…
Közli hogy nagyon bejövök neki. Az a típus, aki kinéz magának egyetlen alkatrészt a nőn – jelen esetben ő láthatóan a mellekre megy – és valójában a többi nem is számít.
Felvilágosítom, hogy sokkal öregebb vagyok nála.
Nem probléma, érkezik a válasz.
Közlöm, hogy kopasz vagyok( ekkor éppen kendőben dolgoztam). Nem baj, kórházban dolgozom láttam már ilyet – és továbbra is a melleimet bámulja.
Kéri, hogy találkozzunk munka után. Kitérő választ kap.
Érzi, hogy ez már nem fog összejönni ezért legalább a telefonszámomat szeretné megszerezni. Miközben felírom neki a számomat én már tudom, hogy semmi nem fog közöttünk történni, de szeretném végre leszerelni, mivel látom a háttérben motoszkáló férfiak vásárlásnak álcázott kíváncsiságát…
Látszólag teljesen leköti őket a bolti kínálat, de valójában kíváncsian várják a végkifejletet, mivel a fiúval együtt ők is értesültek arról, hogy a kibontakozni látszó románcunk akadálya a köztünk feszülő 24 évnyi korkülönbség (amin még az sem segít, hogy én sokkal öregebbnek gondoltam, ő meg sokkal fiatalabbnak nézett engem)…
Talán kicsit irigylik a benne még lüktető fiatalos hévet és vakmerőséget. Kíváncsiak, hogy beadom-e végül a derekam, vagy elhajtom.
Sejtésem szerint expressz sebességű lovagom másnap reggel, – feltehetően egy átbulizott éjszaka után – amikor rábukkant a telefon számomra ( név nélkül) percekig bambán néz maga elé, mivel sem arcot, sem történetet nem tud már kötni a papíron olvasott számokhoz… 😉
Én meg azon tűnődöm, hogy ez a nyarunk valójában egy későn érkezett tavasz. És ezt a feltevésemet a férfiak viselkedésére alapozom . Mert eddig sehol semmi, most meg egy héten belül – minden szándékosság nélkül- többször is “mellbedobással győztem”, pedig  nem öltözöm sem feltűnően, sem kihívóan.

Beküldve:

A munka frontján, avagy az élet akkor szép ha zajlik…

Mivel gyermekkoromból kifolyólag nem annyira kedvelem az alkoholistákat, így az élet időről időre megtréfál ezen a téren. Most éppen azzal, hogy az egyik munkahelyem reggel és este fura dimenzió törésen megy keresztül, amikor a békés kis közértre egy kocsma képe vetül.
Tegnap este az egyik vásárló ezt elég egyértelműen tudtomra is adta.
Bejött egy barátjával. Részeg-szlengben beszélve előadta a kívánását, amiből egy kuma szót sem értettem. Biztosan ismeritek ti is azt a hanyag eleganciát, amikor a kiejtett szavak néhány szótagja valahol a kigondolás és a kiejtés közötti úton elvész, a többit pedig úgy mondja mintha éppen tele lenne közben galuskával a szája.Nos delikvensünk is ezt adta elő, ráadásul hadarva.Mivel többször visszakérdeztem a vele lévő másik – szintén ittas de még sokkal józanabb – úriember inkább fordított nekem.
De a társának ez nem nagyon tetszett és jogosnak vélt felindultságában megkérdezte:
– Maga nem dolgozott még kocsmában???
-Miért ez az??? kérdeztem vissza már-már megvilágosodva.
Ezután a vásárolt piához szatyrot is kért. De a kapott darabot túl átlátszónak ítélte és kért még egyet.
Erre nekem is megjött a kötekedő kedvem és megkérdeztem, hogy mi a baj az “átlátszó” szatyorral? Nem tudja felvállalni a piát?
Erre ő visszakérdezett.
-Miért Te felvállalod ezt?- és a fejemre mutatott. Én meg csak néztem hülyén. Gondolom igen, azért nincs rajtam paróka, nem? Na akkor rájött hogy ezzel a kérdéssel pont mellényúlt. Ezért inkább töredelmesen bevallotta, hogy ő nem vállalja fel a piát.Felesleges is gondoltam, hiszen húsz méteres körzetben mindenki számára egyértelmű, hogy nem vagy már szomjas.
Ezután kaptam vagy 500 forint borravalót(amit egyébként nem tehetek el) de közölte, hogy ez az enyém, mert a tulajt utálja mert – szerinte- többször is le akarta húzni.
De azért piáért mégis ide jár…
Se la vie…

(Ebben a bejegyzésben elolvashatod azt is, mit tett hozzá az életemhez egy alkoholista nevelőapával való két évtizedes együttélés :Fontos pillanatok  )

Beküldve:

Gyomorbajos Einstein

 

A fickó a nagy tudós inverze. A haj ugyanaz, és talán valaha még a zsenialitásra való hajlam is jelen lehetett az életében, de nagy elődjével ellentétben a hétköznapiságon való derűs felülemelkedés helyett, ő a meg nem értett zseni savanyúságát választotta. A relativitás elmélet pedig részéről már csak odáig terjed, hogy minden nő agyhalott…
Ilyen előzmények mellett talán nem is meglepő, hogy nem volt túl szerencsés “antrénk” egymás életében. Pedig csak három üres sörös üvegen csúszott el a lehetőség…
Nem cserét akart ugyanis, hanem beszámítást és rohadtul nem értette, hogy ezen én mit nem értek, ezért inkább kiszámolta nekem a különbözetet. De mindezt azzal az ábrázattal, mint amikor a gyomorsav éppen jön felfelé és már mardossa a nyelőcsövet is.
Eközben a vélt hülyeségemet azzal a lesajnáló és szinte
már-már felmentő tekintettel nyugtázta, hogy “hát mit is vártam hiszen ez csak egy nő”. Szinte tapintani lehetett közöttünk egy jeges citromos sör kesernyés fanyarságát…

Pedig mindössze egyetlen probléma adódott, nevezetesen, hogy Einsteinünk bár lehet, hogy agyban nagy viszont nem a kommunikáció bajnoka és végakaratát a beszámítandó üvegek kapcsán nem közölte, csupán elém lökte őket a pultra. Majd, amikor már végeztem a kasszázással és véglegesen kinyomtam a blokkot közölte, hogy ő nem így gondolta.
Hát kérlek alássan, akkor beszéljél ember. Add elő a történetedet és a kívánságaidat, mivel én itt most bolti eladó vagyok, nem pedig gondolatolvasó és látnok. Mondanám neki szívem szerint mérsékelten disztingvált eladói üzemmódban, de inkább nem teszem. (Bár nem szeretném, ennek ellenére legtöbb gondolata mégis átszivárog, minden egyes találkozásunk alkalmával. Ettől viszont már én is kellemetlenül útállatos színben kezdek feltűnni előtte…

Még néhány bolti karakter:

“Csupaszív” Lajos

“AZ ILLEM TANÁR”

A munka frontján, avagy az élet akkor szép ha zajlik…

“Csocsikártya”

 

Beküldve:

Tegnapom

Alkohollal feltehetőleg évtizedek óta bensőséges viszonyt ápoló 60-as férfi szinte beesik a boltba, mert figyelmen kívül hagyta a küszöböt, mivel engem nézett, aki csak mellig látszom ki a pultból. Teszek egy kedves megjegyzést arra, hogy elbotlott. Mire Ő:
– Maga tehet róla mert olyan dekoratív…
Mire én magamban: na ez most vajon annak az őszinte mondatnak a disztingvált megfelelője, hogy “Anyám, mellben jól eleresztettek” vagy inkább annak a finom csomagolása, hogy “úristen egy kopasz nő…”
Aztán, ahogy közelebb jön kétséget kizárólag realizálódik az első megoldás, mert le sem tudja venni a szemét melleimről. Olyannyira, hogy amikor kérdezem a válaszai is a mellmagasságomnak érkeznek. Velem nem sikerül felvenni a szemkontaktust, csak az ikrekkel.
Miután kiment eltűnődtem azon, hogy tényleg felesleges azon gondolkodnom, hogy vajon mennyi esélye lehet egy negyven feletti kopasz nőnek a párválasztásban.
Már tisztán látom, hogy minden csak a megfelelő mennyiségű alkohol és egy jól megválasztott melltartó kérdése…,)

Ha olvasnál még hasonló témájú kisbolti kalandjaimról,  akkor ezeket az írásokat nézd meg :

Szerelmi töredék

Flörtölő Flórián

Béláim egy(b)esüljetek

 

Beküldve:

Béláim egy(b)esüljetek

Mint utóbb kiderült, a kisboltra eső Bélák száma meglepően magas. Mert van ugye “csocsi, kártya” Béla, akiről már meséltem nektek és akivel a kapcsolatunk meglepő fordulatot vet. Szinte már jóban vagyunk. Kiderült, hogy Ő egy nyugdíjas hivatásos zenész, ami részben megmagyarázza azt a lazaságot és hányaveti stílust, amellyel a vásárlásait – és gondolom egyéb teendőit is – intézi. De a meglehetősen rossz humorára mondjuk még ez sem adhat felmentést.
Még mielőtt valaki ezt gondolhatná, közlöm, hogy semmi bajom a zenészekkel. Nagyon sokáig elég közelről figyelhettem meg a világukat és egy reprezentánsukkal 21 évig erős szimbiózisban éltem 📷😉
Aztán itt van még “jóember” Béla.Vele sokkal érdekesebben alakult a sztorink. Ez a jóember az alkohol szerelmese, ami kívül-belül nyomott hagyott rajta. Mint talán már régebben említettem nem csípem az alkeszeket egy gyermekkori berögződés miatt, de ez a Bélám rácáfolt erre a sztereotípiámra.
Bármikor bejött a boltba, mindig már a fizimiskája is derültséget keltett bennem. Aki ismeri a Kalán néni című édes kis gyermek rajzfilmet, annak gondolom meg van Paprika úr karaktere. Nos Bélám Paprika úr inverze: a fizimiska stimmel de vidám kiadásban. Mindig úgy néz ki az egész ember, mintha most mászott volna ki az ágyból, vagy tévedésből bekerült volna a mosógép centrifuga programjába.A ruha összevissza lóg rajta, mosolya elég hézagosnak mondható és kevéske haja úgy néz ki, mintha a megjelenése előtt pár perccel átsöpört volna rajta egy tájfun, vagy áramütés érte volna…
Egyszóval mókás megjelenése már eleve mindig derültséget okozott számomra. Beszélgetéseink során az is kiderült, hogy valamikor nagyon sok agysejttel rendelkező Intelligens és jó gondolkodású ember lehetett, ami nyomokban még most is fel-fel villan. Annak dacára is, hogy alkoholikával kötött erős szövetségben az utóbbi pár évtizedben egyesült erővel mindent elkövettek annak érdekében, hogy a szürke állományt a lehető legjobban minimalizálják. Bár szép munkát végeztek, de nem teljes sikerrel, így szerettem mindig pár szót váltani jóember Bélával vásárlásai alkalmával. Minek következtében néhányszor igen meglepő, máskor nagyon hasznos információk birtokába jutottam általa.
Kapcsolatunk kedélyesnek volt mondható, mindaddig amíg Béla össze nem rakta a kirakós apró darabkáit.Ezt Ő fogalmazta meg így.
Elmondása szerint Ő először csak megfigyeli az embereket és szépen sorban összeilleszti a kis csomagokat, ami a másik ember személyiségéből érkezik. Ezután összegez majd eldönti, hogy melyik polcra helyezze az adott személyt a saját kis polcrendszerében. Nos engem is kirakott, összegzett és a születése napján – ünneplés okán – a szokásosnál is illumináltabb állapotban közölte velem az eredményt. Ennek értelmében én a “kell nekem ez a nő” polcra kerültem. Kicsit meglepődtem ettől a közléstől, de Ő ezt – akkor még – valószínűleg nem vette észre, vagy tudomásul.Közölte, hogy tudja, hogy Ő egy alkoholista, de hát ez mit számít? (Hát mondjuk ez tényleg bagatel, főleg nekem 📷😉)
Ezen a ponton sajnos homokszem került a szépen működő gépezetbe.Az eddig mediterrán jellegű közös terünkbe felőlem egy váratlan és indokolatlannak tűnő jeges északi áramlat érkezett. Kicsit még számomra is meglepő volt az a hirtelen fellépő tartózkodó, szenvtelen attitűd, amely felszínre tőrt a mélységből. De ez a drága jóember Béla minden elpusztult agysejtje dacára még így is volt annyira intelligens, hogy rögtön alkalmazkodott kapcsolatunk megváltozott jellegéhez.
Vagy csendben, magában azóta is azon filózik, mit mondhatott nekem születése jeles napján.És talán még szégyenli is magát valamiért, amire nem emlékszik, vagy amit el sem követett.
Nos egyenlőre ennyit Béláimról..📷
Beküldve:

“Csocsikártya”

– Csocsi, kártya! – adja meg a fontos paramétereket – az idősödő, de fenti belépőjét hallgatva úriembernek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető vásárló – miközben a pultra helyezi a megvásárolni kívánt alkoholt.
Mivel a tegnap jelentkező fronthatás erősen rányomja bélyegét az emberi kommunikációra is, a tahográf mutatója mára már határozottan a nem megengedett tartományokat verdesi. Ez viszont nálam a népművelő funkciót szüli meg, bizonyos tűréshatár után. Így a már eleve rosszul indult kezdet után a következőképpen folytattuk:
– Szeretném megkérni arra, hogy próbáljon meg egész mondatokban kommunikálni velem. Ne tekintsen gépnek, ami vezényszavak bemondásával indul.
– Ja hát azt hittem vagyunk már olyan viszonyban…
– Nem, semmilyen viszonyban nem vagyunk. Még a nevét sem tudom.
– Ja, Béla vagyok- mondta és annak biztos tudatában hogy egy “bélával” minden korábbi bunkóság felülírható, sértődötten távozott…
Beküldve:

Flörtölő Flórián

Kisbolti munkásságom egyik kedvenc karaktere Ő. Természetesen nem így hívják. Csupán inkognitója megőrzése céljából kapta tőlem ezt a hangzatos nevet.

Már az első pillanattól a szimpatikus vásárlók képzeletbeli halmazába helyeztem őt magamban. Kb. 5-6 évvel lehet idősebb nálam. Nem az esetem, de tény, hogy a korabeli férfiakkal ellentétben eléggé jól tartja magát.
Nem az intellektuel típus. Két lábbal a földön járó, kétkezi munkájából élő fickó, de bizonyos határok között bármiről tudtunk beszélgetni. Barátságunk lassan induló, majd váratlanul csúcsra jutó ívet hozott, ahonnan már nem igen van hova-tovább.

Eleinte a határokat jól megtartva disztingváltan beszélgettünk csak, bár Flórián tett néha halvány lépéséket a semmitmondó flörtölés irányába.Én korábban ezekkel a dolgokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni, de a kisbolti munkásságom ideje alatt sokat edződtem-e témában. A minden rendű, korú, intelligenciájú és alkoholos állapotú férfiak széles palettát mutattak be a másik nem udvarlási szokásaiból.

Így amikor Flóriánnal beszélgetve egyszer megemlítettem, hogy egészségügyi okokból kifolyólag fogynom kell pár kilót és neki nagyon spontán az csúszott ki a száján, hogy “nehogy lefogyj, így vagy jó, tök jó segged van ” – már meg sem lepődtem. Azon viszont igen jól mulattam magamban, hogy a kijelentése őt legalább annyira váratlanul érte mint engem. Szégyenkezve kapta szája elé a kezét, mint az a kisgyerek, aki szülője jelenlétében valami csúnyát mondott. Végül a feszültséget oldandó, nekem kellett nyugtatnom őt, hogy semmi baj, sőt valójában jól esik amit mond, mert ritkán találkozom olyan pasival, aki nem a “negyvenkilótvasággyal” részesíti előnyben.

Nos azt hiszem ez volt az a pont, ahol bizonyos képzeletbeli demarkációs vonalak hirtelen szertefoszlottak és viszonyunk kéretlenül sokkal szorosabbá szövődött. Mert nyugtató szavaimon felbátorodva, most már sorolni kezdte, hogy mi-minden tetszik neki rajtam és a tekintete egyre jobban csillogott, azzal a félre nem érthető üzenettel, amit azt hiszem nincsen nő, aki nem értene meg szavak nélkül is.

Következő találkozásaink alkalmával ez a bizonyos tekintet már leplezetlenül vándorolt rajtam ide-oda. Néha félreérthető kijelentésekkel is fűszerezve a beszélgetéseinket. Az Ő esetében, ez valahogy még sem zavart. (Talán mert éreztem nagyrészt csak önigazoló színjátékról van szó?) Játszadoztunk a szavakkal.Jól szórakoztunk. De aztán egy ponton már úgy éreztem, itt az ideje Flóriánt visszatéríteni a normál kerékvágásába és beszélgetés közben, csak úgy spontán befűztem a kijózanító kérdést: Te ugye nős vagy?

Hát persze, hogy igen választ kaptam 🙂 Nos akkor kedves Flórián ne nekem csapd a szelet, hanem otthon az asszonynak és meglásd a szerelmi életetek ismét szárnyakat kap, terelgettem finoman vissza a demarkációs vonalam másik oldalára.Ő pedig rögtön vette a lapot. Ekkor egy komolyabb és az eddigi felületes eszmecserénknél sokkal mélyebb beszélgetésbe bonyolódtunk.Sok mindent elmesélt az életéről. Amikor pl. a gyerekeiről beszélt teljesen elérzékenyült. Egy régi vágású nagyon családcentrikus férfi képe rajzolódott ki előttem.

Azt hiszem Ő egy kiveszőben lévő férfi típus utolsó reprezentánsai közé tartozik, akik még ismerik a felelősségvállalás, az összetartozás és a hűség fogalmait, mert 33 év házassággal a háta mögött már bizonyított ebben a témában.

Szóval a határokat megtartva, továbbra
is bírom Flóriánt, aki megtanított a semmitmondó flörtölés örömére