Beküldve:

Béláim egy(b)esüljetek

Mint utóbb kiderült, a kisboltra eső Bélák száma meglepően magas. Mert van ugye “csocsi, kártya” Béla, akiről már meséltem nektek és akivel a kapcsolatunk meglepő fordulatot vet. Szinte már jóban vagyunk. Kiderült, hogy Ő egy nyugdíjas hivatásos zenész, ami részben megmagyarázza azt a lazaságot és hányaveti stílust, amellyel a vásárlásait – és gondolom egyéb teendőit is – intézi. De a meglehetősen rossz humorára mondjuk még ez sem adhat felmentést.
Még mielőtt valaki ezt gondolhatná, közlöm, hogy semmi bajom a zenészekkel. Nagyon sokáig elég közelről figyelhettem meg a világukat és egy reprezentánsukkal 21 évig erős szimbiózisban éltem 📷😉
Aztán itt van még “jóember” Béla.Vele sokkal érdekesebben alakult a sztorink. Ez a jóember az alkohol szerelmese, ami kívül-belül nyomott hagyott rajta. Mint talán már régebben említettem nem csípem az alkeszeket egy gyermekkori berögződés miatt, de ez a Bélám rácáfolt erre a sztereotípiámra.
Bármikor bejött a boltba, mindig már a fizimiskája is derültséget keltett bennem. Aki ismeri a Kalán néni című édes kis gyermek rajzfilmet, annak gondolom meg van Paprika úr karaktere. Nos Bélám Paprika úr inverze: a fizimiska stimmel de vidám kiadásban. Mindig úgy néz ki az egész ember, mintha most mászott volna ki az ágyból, vagy tévedésből bekerült volna a mosógép centrifuga programjába.A ruha összevissza lóg rajta, mosolya elég hézagosnak mondható és kevéske haja úgy néz ki, mintha a megjelenése előtt pár perccel átsöpört volna rajta egy tájfun, vagy áramütés érte volna…
Egyszóval mókás megjelenése már eleve mindig derültséget okozott számomra. Beszélgetéseink során az is kiderült, hogy valamikor nagyon sok agysejttel rendelkező Intelligens és jó gondolkodású ember lehetett, ami nyomokban még most is fel-fel villan. Annak dacára is, hogy alkoholikával kötött erős szövetségben az utóbbi pár évtizedben egyesült erővel mindent elkövettek annak érdekében, hogy a szürke állományt a lehető legjobban minimalizálják. Bár szép munkát végeztek, de nem teljes sikerrel, így szerettem mindig pár szót váltani jóember Bélával vásárlásai alkalmával. Minek következtében néhányszor igen meglepő, máskor nagyon hasznos információk birtokába jutottam általa.
Kapcsolatunk kedélyesnek volt mondható, mindaddig amíg Béla össze nem rakta a kirakós apró darabkáit.Ezt Ő fogalmazta meg így.
Elmondása szerint Ő először csak megfigyeli az embereket és szépen sorban összeilleszti a kis csomagokat, ami a másik ember személyiségéből érkezik. Ezután összegez majd eldönti, hogy melyik polcra helyezze az adott személyt a saját kis polcrendszerében. Nos engem is kirakott, összegzett és a születése napján – ünneplés okán – a szokásosnál is illumináltabb állapotban közölte velem az eredményt. Ennek értelmében én a “kell nekem ez a nő” polcra kerültem. Kicsit meglepődtem ettől a közléstől, de Ő ezt – akkor még – valószínűleg nem vette észre, vagy tudomásul.Közölte, hogy tudja, hogy Ő egy alkoholista, de hát ez mit számít? (Hát mondjuk ez tényleg bagatel, főleg nekem 📷😉)
Ezen a ponton sajnos homokszem került a szépen működő gépezetbe.Az eddig mediterrán jellegű közös terünkbe felőlem egy váratlan és indokolatlannak tűnő jeges északi áramlat érkezett. Kicsit még számomra is meglepő volt az a hirtelen fellépő tartózkodó, szenvtelen attitűd, amely felszínre tőrt a mélységből. De ez a drága jóember Béla minden elpusztult agysejtje dacára még így is volt annyira intelligens, hogy rögtön alkalmazkodott kapcsolatunk megváltozott jellegéhez.
Vagy csendben, magában azóta is azon filózik, mit mondhatott nekem születése jeles napján.És talán még szégyenli is magát valamiért, amire nem emlékszik, vagy amit el sem követett.
Nos egyenlőre ennyit Béláimról..📷
Beküldve:

“Csocsikártya”

– Csocsi, kártya! – adja meg a fontos paramétereket – az idősödő, de fenti belépőjét hallgatva úriembernek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető vásárló – miközben a pultra helyezi a megvásárolni kívánt alkoholt.
Mivel a tegnap jelentkező fronthatás erősen rányomja bélyegét az emberi kommunikációra is, a tahográf mutatója mára már határozottan a nem megengedett tartományokat verdesi. Ez viszont nálam a népművelő funkciót szüli meg, bizonyos tűréshatár után. Így a már eleve rosszul indult kezdet után a következőképpen folytattuk:
– Szeretném megkérni arra, hogy próbáljon meg egész mondatokban kommunikálni velem. Ne tekintsen gépnek, ami vezényszavak bemondásával indul.
– Ja hát azt hittem vagyunk már olyan viszonyban…
– Nem, semmilyen viszonyban nem vagyunk. Még a nevét sem tudom.
– Ja, Béla vagyok- mondta és annak biztos tudatában hogy egy “bélával” minden korábbi bunkóság felülírható, sértődötten távozott…
Beküldve:

Mantra a fogorvosomnak

Sok éven keresztül jártam Árpi bácsihoz, aki első látásra egyszerű fogorvosnak tűnt, de buddha természete sokszor kiviláglott találkozásaink alkalmával. Alacsony, kortalan, halk szavú ember. Végtelen nyugalmat áraszt és nagyon nagy szakértelemmel dolgozik. Ennek köszönhetően, ameddig hozzá jártam, elmúlt az a fajta összemosása a fogorvosnak egy vérszomjas inkvizítorral, ami szerintem nem csak az én elmémben felrémlő káprázat…
Midőn észrevettem egy lukat az egyik fogamon, kötelességtudóan hívtam a már ismert számot. De sajnálattal hallottam, hogy szabadságon van és túl sok időt kellene várnom ahhoz, hogy ő kezelhessen. Mint kiderült az idősebb fiával beszéltem. Hát bánja kánya, egyszer élünk, merni kell váltani, próbáltam elmével kisimítani – a változás lehetőségétől – gyomorszájam környékén bekeményedő kis stressz galacsint.
Igent mondtam hát a randevúra az ismeretlen úrnak. A kitűzött időben megjelentem és – akkor még – stressz mentesen vártam a soromra.
Amikor nyílt az ajtó egy tévedésből fogorvosnak öltözött 30 év körüli rocker jelent meg. Ekkor már kezdtem kicsit feszengeni. De gyorsan kiderült, hogy én nem hozzá, hanem az ifjabb Árpádhoz, a testvéréhez érkeztem. Abban reménykedtem, hogy ifj. Árpád az idősebb testvér. Majd nyílt a másik ajtó és megjelent egy férfikorúnak nagy jóindulattal sem mondható újabb sarj. Nagy göndör fürtök, hihetetlenül tiszta, ártatlan kék angyali tekintet, piknikus alkat, és egyáltalán nem meghatározható kor. De fogorvosnak mindenesetre félelmetesen fiatal.
Hát ez jól indul, gondoltam kissé befeszülve. Miközben kedvesen elmagyarázta, hogy két út közül választhatok ( tömés, vagy korona) én inkább a harmadikon – nevezetesen az egérúton – gondolkodtam. Szerintem senki nem fog megkövezni ama gondolatmenetért, amely arról szólt, hogy bár kedves ez a reneszánsz festményeken látott puttókra emlékeztető (túl)fiatalember, de sok szakmai tapasztalattal valószínűleg nem rendelkezik. S bár mindenkinek meg kell adni a gyakorlás lehetőségét, hogy szakmája mesterévé válhasson, ehhez én most, inkább mégsem adnám a számat.
De jelen esetben a sors már döntött helyettem. Így hát kénytelen voltam szabaddá tenni a munkafelületet. Az ifjú ember azon nyomban neki is látott. Ami egyelőre némi hümmögésben, néha egy-egy „aha” megjegyzésben és az eszközök közötti elmélázó matatásban merült ki. Azután kiszedte az előző tömést majd a tisztesség kedvéért fúrt egy kicsit. Amikor is – szerintem – kissé megcsúszott a keze és icipicit beleszaladt az ínyembe, amitől az vérezni kezdett.
A professzionalizmus vágyképébe való kétségbeesett ragaszkodásomat ezen a ponton váltotta fel a görcsös félelem attól, hogy a mai napomat egyfognyi deficittel fogom zárni. Abban a pillanatban ez még csak egy szürke ködfelhő volt a tudatomban. De Ifjú emberünk sajnos pszichológusként is kezdőnek bizonyult. Közölte, hogy a vérző íny kicsit problémás a tömés tekintetében, mert így nem tud megtapadni a tömő anyag ráadásul nem biztos, hogy lesz a töméshez megfelelő matricája…( az az a mini kis eszköz, amelyet tömés előtt fel szoktak csavarozni a fogra, mivel ez adja meg a tömés formáját.)Ráadásul asszisztencia nélkül dolgozott. Így amikor valami apró eszközt kiejtett a kezéből egy elegáns mozdulattal csak arrébb rúgta azt. Tudva, hogy majd ha végzett velem, úgyis lesz ideje összeszedni a következő páciens érkezéséig.
Ilyen előzmények után jutottunk el a matrica felhelyezéséhez. Nem sikerült elsőre, se másodikra se sokadikra. Ezen a ponton én már teljesen világosan éreztem, hogy csak egyetlen út áll előttem, ha szeretnék annyi foggal távozni amennyivel érkeztem: felsőbb segítséget kell kérnem…
Így hát meghívtam a kis szobába putto-fogorvosom minden rend és szférabeli feljebbvalóját az angyali hierarchiákból. De úgy éreztem, hogy ez még önmagában lehet, hogy kevésnek bizonyul, ezért meghívtam körünkbe édesapja szellemét is, hogy a szakmai tapasztalat tudatalatti síkon pillanatok alatt apáról-fiúra szállhasson. Önmagam megnyugtatása végett pedig a „ képes vagy rá, meg tudod csinálni” kezdetű mantrát zsolozsmáztam megállás nélkül.
A két első óvintézkedés eredményességéről nem tudok mit mondani, de ez utóbbi pozitív hatása rekord gyorsasággal vált kézzelfoghatóvá. Éreztem, hogy a matrica felhelyezése körül erős belső frusztrációk vannak a srácban. De miután én teljes szívvel mantráztam – a történeti hűség kedvéért kénytelen vagyok bevallani, hogy inkább volt az parancs, mint biztatás – hogy képes elvégezni a feladatot, egyszer csak éreztem, amint megáll a keze és valamin erősen gondolkodik. Majd közölte, hogy van egy ötlete és eltűnt a másik szobában. Visszatért egy másik matricával és érezhetően nagyobb magabiztossággal. Innentől kezdve cirka negyedórán belül pozitív kicsengéssel végződött a mi kis közös történetünk.
Mindenki elégedett volt. Ő a jól elvégzett feladat következtében nagy adag önbizalommal lett gazdagabb, én pedig egy ismét jól funkcionáló foggal és a tudattal, hogy a mantráknak hatalmas erejük van… 📷
Beküldve:

“Csupaszív” Lajos

Valójában nem Lajosnak hívják, de nekem ő olyan „lajosos”.
Felüdülésként érkezik a türelmetlen, kioktató öregasszonyok és a változó korba került hisztérikus tüneteket produkáló nőtársaim hosszú sora után. Végre valakivel emberi módon lehet társalogni.
Egyszerű vásárlásnak indul a történet, de végül valahogy bent ragad az üzletben. Azonnal megfog pozitív, élet igenlő személyisége. Mosolyog – önmagán, az életen, az embereken – és mesél. Jók a sztorik. Öröm hallgatni. Nem egy helyes pali, nem is fiatal már, de mint megtudom soha nem volt gondja a párválasztással. Pár napnál tovább nem volt egyedül. Idézem: „ A nők egymásnak adták a kilincset. Valahogy mindig kiszagolták ha éppen szabad voltam és jött a következő kapcsolat.” (Most is van kapcsolata és nagyon szépen beszél a hölgyről).
Cseppet sem csodálkozom. Életigenlő, vidám és ember szerető  A mai világban ez szerintem sokkal erősebb szexepil mint egy kigyúrt test.
Elmeséli, hogy pár éve volt egy infarktusa. Persze nem bírom ki és megemlítem neki, hogy ilyenkor mindig a szeret érzésének áramoltatásával kapcsolatban van valami elakadás. Nem lepődik meg. Sőt megerősíti az állításomat. Megemlíti hogy igen akkoriban volt egy kapcsolata, akiben nagyon nagyot csalódott. Nagyon nem megy bele a részletekbe. Látszik, hogy nem szeret panaszkodni és inkább az élet napos oldalára fókuszál. Lajos „király”. A nagy francia királyok szolidabb, középosztálybeli tükröződése nem bonyolítja túl az életét.
Bárcsak mindenki Lajos lenne…
Beküldve:

Az “illem tanár”

Bejönnek négyen. Rögtön tele lesz velük a kisbolt. A legbátrabb lép a pulthoz. Nem köszön, viszont cserébe kitágult pupillákkal meredten bámul az arcomba. Nem szívott. A rémülettől nőtt meg a szembogara, mert ő ilyet még valószínűleg nem látott. Szerintem azt gondolja, hogy a halál zónából renitensként elmenekült rákos nő vagyok.
Nem sietettem a bámészkodásban. Kopaszságom kapcsán már hozzászoktam a gyermekien őszinte, megrettent tekintetekhez is. Csendben várom a fejleményeket.
Normál esetben én köszönnék előre, de most kivárok, – miközben mindketten kendőzetlen őszinteséggel bámulunk egymás arcába hosszú másodpercekig – hogy vásárolni fog, vagy inkább futva menekül. Bamba bámészkodása közepette köszönni elfelejt, végül a látványom okozta sokk hatásból felocsúdva vadul pakolni kezd a pultra s ezen felbátorodva a többiek is.
Semmi rendszer nincs a dologban. Végül megkérdezem, hogy egyben fognak-e fizetni mivel a pulton kisebb piramis kezd felépülni.
Igen hangzik a válasz, de a hangszínben inkább az van benne, hogy mit kérdezgetsz, majd a végén meglátod. Aztán bátorkodom megkérdezni, hogy lesz-e még valami. A falkavezető fiatal úriember épp a sörös hűtőt nyitva, most már ellenszenvét szavakban is nyíltan kifejezve, hallótávolságon jócskán belül mondja a sörös üvegeknek:
-Jaj, hát mindjárt beíratlak egy illem tanfolyamra. Mit siettetsz? Erre aztán már én is felkapom a vizet( de persze csak magamban, hiszen én vagyok az udvarias eladó aki, azért(is) van, hogy a frusztrált vevők boksz zsáknak tekinthessék, mivel hivatalból nem szólhat vissza, s ezen az alapon tét nélkül szekálható. )Az udvarias válaszom hangosan mindössze annyi, hogy köszönöm nem kell.
A valódi pedig magamban a következő:
Nos kedves uram, akkor ezzel a lendülettel önmagát is írassa be és mehetünk együtt. Mert az, hogy bejön egy üzletbe és el sem röffenti magát, hogy jó napot, de kiguvadt szemekkel meglehetősen illetlenül bámulja a fejemet, mivel még nem látott kopasz nőt, mindössze fél rossz pont nálam. Az viszont, hogy letegez egy nőt, aki magánál min. 20 évvel öregebb, azon az alapon, mert az ön kultúrkörében ez mindennapos és azt hiszi, hogy azért mert ön a VÁSÁRLÓ bármit megtehet, nos ez a viselkedés éretté teszi pár illem órára…
Beküldve:

Flörtölő Flórián

Kisbolti munkásságom egyik kedvenc karaktere Ő. Természetesen nem így hívják. Csupán inkognitója megőrzése céljából kapta tőlem ezt a hangzatos nevet.

Már az első pillanattól a szimpatikus vásárlók képzeletbeli halmazába helyeztem őt magamban. Kb. 5-6 évvel lehet idősebb nálam. Nem az esetem, de tény, hogy a korabeli férfiakkal ellentétben eléggé jól tartja magát.
Nem az intellektuel típus. Két lábbal a földön járó, kétkezi munkájából élő fickó, de bizonyos határok között bármiről tudtunk beszélgetni. Barátságunk lassan induló, majd váratlanul csúcsra jutó ívet hozott, ahonnan már nem igen van hova-tovább.

Eleinte a határokat jól megtartva disztingváltan beszélgettünk csak, bár Flórián tett néha halvány lépéséket a semmitmondó flörtölés irányába.Én korábban ezekkel a dolgokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni, de a kisbolti munkásságom ideje alatt sokat edződtem-e témában. A minden rendű, korú, intelligenciájú és alkoholos állapotú férfiak széles palettát mutattak be a másik nem udvarlási szokásaiból.

Így amikor Flóriánnal beszélgetve egyszer megemlítettem, hogy egészségügyi okokból kifolyólag fogynom kell pár kilót és neki nagyon spontán az csúszott ki a száján, hogy “nehogy lefogyj, így vagy jó, tök jó segged van ” – már meg sem lepődtem. Azon viszont igen jól mulattam magamban, hogy a kijelentése őt legalább annyira váratlanul érte mint engem. Szégyenkezve kapta szája elé a kezét, mint az a kisgyerek, aki szülője jelenlétében valami csúnyát mondott. Végül a feszültséget oldandó, nekem kellett nyugtatnom őt, hogy semmi baj, sőt valójában jól esik amit mond, mert ritkán találkozom olyan pasival, aki nem a “negyvenkilótvasággyal” részesíti előnyben.

Nos azt hiszem ez volt az a pont, ahol bizonyos képzeletbeli demarkációs vonalak hirtelen szertefoszlottak és viszonyunk kéretlenül sokkal szorosabbá szövődött. Mert nyugtató szavaimon felbátorodva, most már sorolni kezdte, hogy mi-minden tetszik neki rajtam és a tekintete egyre jobban csillogott, azzal a félre nem érthető üzenettel, amit azt hiszem nincsen nő, aki nem értene meg szavak nélkül is.

Következő találkozásaink alkalmával ez a bizonyos tekintet már leplezetlenül vándorolt rajtam ide-oda. Néha félreérthető kijelentésekkel is fűszerezve a beszélgetéseinket. Az Ő esetében, ez valahogy még sem zavart. (Talán mert éreztem nagyrészt csak önigazoló színjátékról van szó?) Játszadoztunk a szavakkal.Jól szórakoztunk. De aztán egy ponton már úgy éreztem, itt az ideje Flóriánt visszatéríteni a normál kerékvágásába és beszélgetés közben, csak úgy spontán befűztem a kijózanító kérdést: Te ugye nős vagy?

Hát persze, hogy igen választ kaptam 🙂 Nos akkor kedves Flórián ne nekem csapd a szelet, hanem otthon az asszonynak és meglásd a szerelmi életetek ismét szárnyakat kap, terelgettem finoman vissza a demarkációs vonalam másik oldalára.Ő pedig rögtön vette a lapot. Ekkor egy komolyabb és az eddigi felületes eszmecserénknél sokkal mélyebb beszélgetésbe bonyolódtunk.Sok mindent elmesélt az életéről. Amikor pl. a gyerekeiről beszélt teljesen elérzékenyült. Egy régi vágású nagyon családcentrikus férfi képe rajzolódott ki előttem.

Azt hiszem Ő egy kiveszőben lévő férfi típus utolsó reprezentánsai közé tartozik, akik még ismerik a felelősségvállalás, az összetartozás és a hűség fogalmait, mert 33 év házassággal a háta mögött már bizonyított ebben a témában.

Szóval a határokat megtartva, továbbra
is bírom Flóriánt, aki megtanított a semmitmondó flörtölés örömére

Beküldve:

Helló Világ!

Ez a blog főként egy kisbolt keresztmetszetén át megmutatkozó hétköznapi  karakterek és életképek  gyűjteménye az én szemüvegemen keresztül. (Stílusosan szólva van itt minden, ami a pulton hever… ;))  De  akkor is találhatsz  kedvedre való írást, ha ennél szeretnél kicsit árnyaltabb gondolatokkal is gazdagodni.